HÍREK

 

 

Kulturális KözpontKÖNYVTÁRVILÁGÖRÖKSÉG KAPUZAT

Aktuálisok

 

 

 

  

   

 

Pályázatok

Író-olvasó találkozó Sohonyai Edit íróval

Bővebben...Sohonyai Edit író volt a vendégünk 2014. március 6-án Szerencsen a Rákóczi-vár lovagtermében. A rendhagyó irodalom óra témája minden kamaszt érdekelt.
Több, mint húsz éve ír, így a Móra Könyvkiadó egyik legrégebben foglalkoztatott szerzője.  
Első könyvét, a Macskakörmöt tizennyolc és fél évesen írta . A könyv csak 1990-ben jelent meg, az írónő huszadik születésnapja előtt.
Regényeinek fókuszában a kamaszkor jellegzetes problémái, és szépségei állnak, írásai jellemzően magyar vonatkozásúak, a magyar fiatalok mindennapjairól szólnak. Könyveiben hangvétele meglehetősen hiteles.
Ez egyrészt annak köszönhető, hogy magának az írónőnek is nehéz kamaszkora volt, Sohanyai Edit saját életéből is emlékszik még a tizenévesekre jellemző várakozásokkal teli estékre, csakúgy, mint a kisebb-nagyobb csalódásokra, szorongásokra.
Írásaival segítséget szeretne nyújtani a mai fiataloknak nehézségeik megoldásában, saját hangjuk, útjuk megtalálásában.
Rendszeresen tart rendhagyó író-olvasó találkozókat is, amelyek keretében őszinte beszélgetéseket folytat a fiatalokkal az őket érintő kérdésekről.

A rendezvényt a TÁMOP-5.2.3-A-12/1-2012-0008 Eséllyel a jövőbe Gyerekesély program a Szerencsi Kistérségben c. projekt támogatta.

FOTÓK

.

Újabb adomány a könyvtárnak

Bővebben...A szerencsi városi könyvtár újabb felajánlást kapott állományának gyarapítására. Ezúttal a Balogh Sándor Alapítvány jóvoltából 150.000,-Ft értékű könyvcsomaggal bővíthettük olvasóink rendelkezésére álló gyűjteményünket. A könyveket Balogh Sándor adta át a Gergely László könyvtárvezetőnek, melyet ezúton is köszönünk olvasóink nevében.

Az új könyveket keresse a városi könyvtárban, érdemes bejönni!

.

Köszönet a könyvekért

Bővebben...A szerencsi városi könyvtár ezúton mond köszönetet dr. Bobkó Géza főorvosnak, a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet igazgatójának a könyvtár anyagi támogatásáért. Dr. Bobkó Géza képviselői tiszteletdíjából 30.000,- Ft-ot ajánlott fel új könyvek vásárlására. Nagylelkű kezdeményezését örömmel fogadtuk. Az összeget könyvtárunk az elmúlt évben megjelent sikerkönyvek vásárlására fordította, szem előtt tartva olvasóink igényeit.
Képviselő Úr anyagi támogatását olvasóink nevében ezúton is köszönjük!

.

Zárva tart a könyvtár

Bővebben...Tisztelt Olvasóink!

A könyvtár 2013. augusztus 23-án és 24-én ZÁRVA TART.

Megértésüket köszönjük!

.

Tájékoztató a Könyvtárellátó Szolgáltató Rendszerről

Bővebben...Venyigéné Makrányi Margit a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgató helyettese tartott tájékoztatót a szerencsi térség településein működő könyvtárak működéséről - A Könyvtárellátó Szolgáltató Rendszerről - az érintett települések polgármestereinek 2013. június 04- én a szerencsi könyvtárban. A szerencsi városi könyvtár közreműködésével látják el a települési könyvtárak törvényben előírt kötelezettségeiket, hiszen mindenkihez el kell hogy jusson a könyvtári szolgáltatás, bárhol is éljen az országban.

FOTÓK

.

Kerekítő

Bővebben...KEREKÍTŐ címmel baba-mama foglalkozás várja az anyukákat és csemetéiket minden héten csütörtökön 10.00 órától a gyermekkönyvtárban. Íme néhány fotó a foglalkozásról.

FOTÓK

.

Könyvajánló

Bővebben...Nem csak túrázóknak!

Ünnepi hétvége elé nézünk, s reméljük, az idő is velünk lesz, a szikrázó napsütés kirándulásra, túrázásra csábít majd bennünket.Ehhez a kellemes időtöltéshez ajánlunk most néhány könyvet, a teljesség igénye nélkül könyvtárunk kölcsönözhető helyismereti állományából.
A Zempléni-hegység turistakalauza a ’70-es években íródott. A rendkívül részletes, alapos tanulmányból megismerhetjük a hegység kistájait, állat- és növényvilágát, geológiáját, néprajzát. Bár a könyvben leírtakhoz képest a térség társadalmi és gazdasági berendezkedése mára jócskán megváltozott, a túraútvonalak és látnivalók sokasága azonban ma is felfedező útra hívnak.
A Vendégváró Tisza c. könyv vezérelve volt: „A folyók mozgó utak, amelyek célunkhoz vezetnek bennünket” (Blaise Pascal) A Tisza magyarországi szakaszának mentén a kötet kirándulásai 165 települést érintenek. A rendkívül hasznos ismeretanyagot a múltból és jelenből gazdag fotóanyag kíséri.

.

Bővebben...

Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer

Bővebben...A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működtetéséhez igénybe kívánja venni a Szerencsi Általános Művelődési Központ segítségét. A 2013. május 14-én aláírt megállapodás alapján a szerencsi városi könyvtár munkatársai a 14 település könyvtárainak zavartalan működését szakmai munkával segíti.

A nyilvános könyvtári ellátásról szóló 1997. évi CXL. törvény értelmében a települési könyvtári ellátás biztosítása a települési önkormányzatok kötelező feladata.

Ezen feladatát 2013. január 1-től két féle módon teheti meg:

a)      nyilvános könyvtár fenntartásával

b)      a megyei könyvtár szolgáltatásainak igénybevételével.

A Szerencs környéki kistelepülések közül Alsódobsza, Bekecs, Golop, Mád, Mezőzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sóstófalva, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Újcsanálos települések a megyei könyvtárral kötöttek megállapodást, azonban a mozgókönyvtári szolgáltatást a ma aláírt szerződés alapján a szerencsi könyvtárhoz delegálta a megyei könyvtár.

A megállapodást a megyei könyvtár részéről Dr. Prókai Margit igazgató, mint megbízó, a Szerencsi Általános Művelődési Központ részéről Csider Andor igazgató, mint megbízott írta alá.

.

Játszóház és bábszínház

Bővebben...Szombatonként a gyermekkönyvtár játszóházi kézműves foglalkozással várja a gyerekeket. Az elmúlt héten bábszínház színesítette a programot, melyen Micike, a picike c. mesét láthatták az érdeklődők. Reméljük, hogy a jelenlévők jól szórakoztak és a jövő héten is ellátogatnak majd hozzánk.

Várunk vissza Titeket!

FOTÓK megtekinthetők itt és a facebookon is.

 

 

Bővebben...Bővebben...

.

Bővebben...

Szombati játszóház

Bővebben...Minden gyermeket és felnőttet szeretettel várunk a szombati játszóház programjaira!

Időpont: 2013. április 06. 10-13 óráig játszóház (papír virágdíszek készítése)
Helyszín: gyermekkönyvtár előtere

11.00 órától bábszínház Mici, a pici címmel.
Helyszín: lovagterem
Belépő: 200,-Ft

.

"Az úgy volt..."

Bővebben...

„Az úgy volt…”

Amit a X. Janikovszky Éva meseíró pályázatról tudni kell…

A 2013. évi meseíró pályázat 2013. március 25-én indul és április 25-én zárul a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

A pályázók a korábbi gyakorlatnak megfelelően két kategóriában indulhatnak:

I. korcsoport: 6-10 évesek és II. korcsoport: 11-16 évesek. Tematikai megkötés nincs, bármilyen témát választhatnak a pályázók.

Terjedelemi megkötés: maximum 5 A/4-es gépelt oldal lehet a pályázat. Csak a nyomtatott formában készült pályaművek vehetnek részt a versengésben.
Pályázni az ország határain belüli és határain kívüli településekről is lehet.

Minden pályázó csak egy, nyomtatásban még meg nem jelent írással indulhat.

 

.

Bővebben...

Szálláslehetőségek

HOTEL

 

 

Látogatók száma

248508
MaMa158
TegnapTegnap324
A hétenA héten1157
A hónapbanA hónapban5908
ÖsszesenÖsszesen248508

Ki néz minket

Oldalainkat 78 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre

A honlap Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.